Kedves Látogató!
Jelenleg iskolánk régi honlapját olvassa. Aktuális híreinket, információinkat tartalmazó honlapunk jelenleg technikai okok miatt nem érhető el.
Ezen a honlapon csak a legfontosabb híreket, információkat tesszük közzé, pl. a szakképzéseinkre történő jelentkezések információit.
Megértésüket köszönjük!
Idei divattervező pályázatunk két témája - két anyag - a fa és a denim, azaz farmervászon volt.
A Vöröskereszt közreműködésével, idén ötödik alkalommal, ismét adománygyűjtési akciót szervezünk!
A Szegedi Szakképzési Centrum immáron 2. alkalommal osztotta ki a Szeged Szakképzéséért díjat. Ebben a tanévben Dr. Emődiné Dr. Tihanyi Katalin kolléganőnk kapta ezt a szakmai elismerést.
Az iskolai hagyományoknak megfelelően november 24-én, pénteken a 11. évfolyamosok köszöntötték a végzős osztályokat. A szombati szalagavató bálnak a Kék Csillag étterem adott otthont. Az igazgatói köszöntő és a végzősök nyitótáncát az osztálytáncok követték. A műsor folyamán lehetőségünk nyílt, hogy rövid betekintést nyerjünk a végzős osztályok életébe az élményeikből összeállított filmjeik segítségével.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg november 16-án, csütörtökön Szegeden a Szolidaritás éjszakáját. A program célja, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok problémáira. A szervezők az idén is meleg étellel, teával, adományokkal és néhány jó szóval várták a rászorulókat és természetesen azokat is, akik szeretnének, de a hétköznapokban nem mernek kérdezni az utcán, padokon üldögélő emberektől.
Résztvevő tanulók: Kele Dorina, Pesti Jázmin, Dovalovszki Dóra, Sárközi Tímea