Kedves Látogató!
Jelenleg iskolánk régi honlapját olvassa. Aktuális híreinket, információinkat tartalmazó honlapunk jelenleg technikai okok miatt nem érhető el.
Ezen a honlapon csak a legfontosabb híreket, információkat tesszük közzé, pl. a szakképzéseinkre történő jelentkezések információit.
Megértésüket köszönjük!
Intézményünk fontosnak tartja, hogy a következő generáció megszólítását az egészséges életmód területén. Ha csak játékos formában is, de nagy hangsúlyt fektetünk figyelemfelkeltésre. Ebben a tanévben is nagy sikerrel rendeztük meg az Egészséges életmód vetélkedőnket 7. osztályosok részére. 8 csapat versenyzésével zajlott a program.
Iskolánk divat és stílustervező diákjai felkérést kaptak, hogy a Szeged Napja rendezvénysorozat keretében mutassák be legújabb kollekciójukat. Ezúttal a tanév legjobb darabjai vonultak fel a kifutóra, ahol mind a négy divat- és stílustervező szakos évfolyam képviseltette magát.
Iskolánk immár hagyományosan rendezvény keretében ünnepelte az ÁPOLÓK VILÁGNAPJÁT. 2017. május 11-én délután gyűltek össze iskolánk tanárai, diákjai és kedves vendégeink egy közös szakmai délutánra. Barát Judit az egészségügyi munkaközösség vezetője köszöntötte a megjelenteket és rövid szakmai hitvallás keretében beszélt arról mit jelent ma ápolónak lenni és mit jelenthetett ugyanez Florence Nightingale idejében.
2017. március 23-án rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi víz világnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai nevezhettek. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: el kellett készíteni egy szennyvíztisztító makettjét, aminek a működését be is kellett mutatniuk a tanulóknak. Többféle megoldást láthattunk.
Az idén is megrendeztük a hagyományos víz világnapi vetélkedőt. Az osztályok háromfős csapatokkal nevezhettek. Előzetes feladatként kapták, hogy készítsenek plakátot egy adott témáról, ami az idei jelmondattal - "Szennyvizek? Tiszta vizet!" - kapcsolatos volt. Ezt be is kellett mutatni, sőt az iskola tanulói is szavazhattak, hogy melyik tetszett nekik a legjobban.

Március elején, 6-ától 11-éig zajlott a Középiskolások Hete rendezvénysorozat, amelyen idén iskolánk divat- és stílustervező diákjai is részt vettek.
2017. március 12-én rendezték meg a Szegedi Sportcsarnokban az I. Intenzív Aerobik Napot, ahol reggeltől estig a mozgásé és a jótékonyságé volt a főszerep. 3 országosan elismert sztártréner vezetésével mozgathattak a rendezvény résztvevői. Molnár Éva tanárnő vezetésével iskolánk tanulói is segítették gyermekprogramokat és biztosították a gyermekfelügyeletet. A diákok kézműves foglalkozásokkal (kokárdakészítés, tulipánkészítés, só-liszt gyurmázás), társasjátékokkal, színezőkkel várták a gyerekeket, akik egész nap jöttek- mentek, amíg az anyukák az órákon vehettek részt.