SZTE-ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet munkatársaként dolgozom, mint diplomás ápoló. Gyermekként, az egészségügyi pályára való lépést megelőzően a legtöbb kisiskoláshoz hasonlóan én sem tudtam, hogy pontosan mivel fogok foglalkozni, ha nagy leszek. Érettségimet szakközépiskolában szereztem, ahol logisztikát tanultam. A szállítmányozás tudománya érdeklődéssel töltött el, azonban a középiskolában töltött négy évemet súlyos betegségek tarkították. Életem legnehezebb pillanataiként emlékszem vissza azokra a napokra, amikor karácsonykor az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ intenzív osztályán feküdtem, kiszolgáltatott állapotban távol a családomtól. Ekkor figyeltem fel először az egészségügyi pályára. Az orvosok és ápolók, akik szenteste szintén távol voltak a szeretteiktől, mindent megtettek a gyógyítás érdekében úgy, hogy közben a beteg gyermekeket próbálták jókedvre deríteni. A dolgozókat figyelve vált számomra egyértelművé, hogy mivel szeretnék foglalkozni, ha nagy leszek: én is segíteni szeretnék a beteg embereken. A középiskolai tanulmányaimat követő egy évben logisztikai technikusnak tanultam, de legbelül tudtam, hogy számomra más út van kijelölve, így döntenem kellett. Elhagytam a technikusi képzést, és 2010 szeptemberében beiratkoztam a Szegedi Szolgáltatási Középiskola És Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye által indított ápolói képzésre. Az első itt töltött év után meggyőződtem arról, hogy helyesen döntöttem a beiratkozás pillanatában. Mélyebben megismerkedhettem az ápolói szakma fortélyaival, az iskola révén Dániában járhattam tanulmányi úton. A 2012. áprilisában tartott XV. Országos Egészségügyi és Szociális Diákkonferencián második helyezést elérő dolgozat társszerzőjeként kaptam az első szakmai elismerést.
Az elméleti ismereteimet gyakorlati tapasztalatokkal bővíthettem a tanulmányaim befejezéséig, így 2012-ben a SZTE-ÁOK Neurológiai Klinika neurológia osztályán dolgozhattam, mint segédápoló. Az első beteg, akin segíthettem a pályafutásom során emlékeztetett arra a betegeskedő tinédzserre, aki az intenzív osztályon töltötte a karácsonyi ünnepeket.
2013-ban, a szakápolói bizonyítvány megszerzése után csatlakoztam az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet (AITI) csapatához, ahol minden nap küzdhetünk az életveszélyben lévő emberek életéért. Ambiciózus vagyok a szakmai előmenetelt illetően, így ismét iskolapadba ültem, és 2020 nyarán jeles minősítésű BSc diplomámat vehettem át az SZTE-ETSZK karán.
Diplomás ápolóként rengeteg lexikális és gyakorlati tudást sajátítottam el, mégis a legfontosabb dolgot nem lehet iskolában megtanulni: a hivatástudat. Az egyéni érdekeket, fáradtságot félretéve alázattal kell mindent megtenni a gyógyításért, a betegek ellátásáért. Tapasztalataim szerint egy jó ápoló legfontosabb erénye - természetesen a megfelelő szakmai felkészültségen túl - az empátia. A COVID-19 járvány idején átvezényeltek a szegedi Járványügyi Ellátó Központ - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet COVID részlegére, ahol bajtársaimmal napról napra küzdünk a kór ellen. A küzdelem során részlegvezető ápolóként tevékenykedtem.
2021-ben a Magyar Kórházszövetség által kiírt "Az év COVID dolgozója" pályázatán négy kollégámmal egyetemben vehettem át a megtisztelő elismerést. Természetesen sokat jelent számomra, hogy a kollégáim, betegeim bizalmat szavaztak nekem ezzel az elismeréssel, de ez egyedül nem ment volna. A családom, barátaim, kollégáim, a betegeim mind részese ennek a díjnak.
A COVID járványt követő években szeretném folytatni tanulmányaimat, mégpedig a mesterdiploma megszerzésével.
Az elmúlt tizennéhány évre visszatekintve, amit az egészségügyi pályán töltöttem, egy nagy önbeismerésre tettem szert: ahhoz, hogy sikeresen megoldjam a mindennapok kihívásait, komoly szakmai alapokkal kell rendelkeznem. A Kossuth Zsuzsanna Szakiskolában ezeket az ismereteket úgy adták meg számomra, hogy a kezdetektől fogva egy olyan inspiratív környezetben tanulhattam, ahol az ambícióim csak tovább erősödtek. Ezért végtelenül hálás vagyok az akkori tanáraimnak, illetve osztálytársaimnak, akiket ma Kollégáimnak szólíthatok.
Bízom benne, hogy a jövőben minél több fiatal választja ezt az életutat, amelynek első állomása a K.Zs., és megélheti azt a sok jót, amit én kaptam az emberektől diákként, hallgatóként s végezetül pedig diplomás ápolóként.
- 260 megtekintés